Végre egy dimmelhető dugalj!

A villanyszerelést nem igénylő „okos” konnektorok (vagy inkább dugaljak) abban segítenek, hogy bizonyos fogyasztók áramellátását tetszés szerint biztosítsuk vagy megszakítsuk, illetve az áramfogyasztást is nyomon követhessük. Takarékoskodhatunk a segítségükkel pl. úgy, hogy a TV, erősítő, lejátszó, stb. éjjel nem kap áramot, így készenlétben sem fogyasztanak, ráadásul villámcsapás és túláram ellen is védettek. Megoldhatjuk, hogy ne maradjon bekapcsolva véletlenül valami (pl. vasaló, kültéri világítás), ami problémát, de legalább is nagyobb áramszámlát eredményezhet. Indíthatunk kávé- vagy teafőzőt távolról, hogy hazaérve meleg ital várjon. A most bemutatásra kerülő dugalj egy régóta meglévő űrt tölt be kínálatunkban, ugyanis nem csak kapcsol, de a feszültséget is képes szabályozni!
tovább a teljes cikkhez

Athéni luxusvilla ComfortClick vezérléssel

A görög Belogic vállalkozás 2007 óta foglalkozik épületautomatizálással. Alapvetően vezetékes megoldásokkal foglalkoznak, elsősorban KNX-szel. Egyik legutóbbi kiépítésük kapcsán a ComfortClick bOS és egy Grinder Black központ bizonyult a legjobb választásnak a különleges elvárások és a már meglévő eszközök miatt.
tovább a teljes cikkhez

Mire való a Z-Wave jelismétlő? 

A Z-Wave eszközök rádióhullámokon kommunikálnak, így mint minden vezeték nélküli rendszernek, ennek is van hatótávolsága. Cikkünkből kiderül, mekkora távolságokat képesek áthidalni egyes eszközök, és mikor javasolt a jelismétlők használata. Cikkünk apropója egy hamarosan érkező új Heatit termék.
tovább a teljes cikkhez

Okosotthon vagy otthonautomatizáció?

Egyre gyakrabban láthatod/hallhatod az „okosotthon“ és az „otthonautomatizáció“ szavakat. Sok esetben ezeket szinonimaként használják. Nem csoda, ha elgondolkozol azon, mi értelme több kifejezést használni, ha a kettő egy és ugyanazt jelenti. Mai cikkünkben ezt a két fogalmat igyekszünk tisztázni.
tovább a teljes cikkhez

Ismerkedj meg a Vera központok használatával!

Sokak számára nem a vezérlőközpont műszaki paraméterei a fontosak a megfelelő termék kiválasztásánál – hiszen vagy nem értenek eléggé ezekhez, vagy az adott igényekhez megfelelő lehet bármelyik hardver is –, hanem mondjuk a kezelőfelület megjelenése, logikus elrendezése és pl. a folyamatos szoftverfejlesztés az, ami a legfőbb szempont. A Vera Control központok ezen területeken kifejezetten rendben vannak, és még alacsony ár is társul mindehhez. A tudástárunk cikkei közé ma felkerült írás egy Vera központ beüzemelésének főbb lépéseit mutatja be: link...

Nem az, aminek látszik! Sokkal több annál...

Mai cikkünkben a norvég Heatit Z-Wave-es távirányítóit mutatjuk be, melyek többféle kivitelben is elérhetőek. Ránézésre egy fali villanykapcsoló juthat az eszünkbe, és akár arról is lehet szó, de annál jóval többről is. Óriási előnyük, hogy fúrás, vésés nélkül is bármikor, gyakorlatilag bárhová elhelyezhetőek, hiszen elemmel működnek! De, hogy még mi másért is hasznos egy ilyen távirányító, és milyen szerelvénycsaládokkal integrálható, az cikkünkből kiderül.

 
tovább a teljes cikkhez

Az állólámpa is lehet okos - Swiid Cord Switch

A Swiid Cord Switch az első Z-Wave-es kábelkapcsoló lámpákhoz és egyéb hagyományos, kábeles készülékekhez. Felváltja a meglévő kábelkapcsolót, vagy a kábelre szerelve helyettesíthet egy beépített vagy konnektoros egyéb kapcsolási megoldást. A Swiid Cord Switch használható úgy is, mint egy szokványos kábelkapcsoló, de a Z-Wave-es okosotthon része is lehet, és mint ilyen, mozgásérzékelőkkel, vezeték nélküli fali kapcsolókkal működhet együtt. De használható távirányítóként is akár, a többi Z-Wave eszköz kapcsolására.
tovább a teljes cikkhez

Vezetékes rendszernek indult, mégis vezeték nélküli lett?

Ha otthonunk felújítása/építése előtt már gondoltunk az otthonokosításra, biztos találkoztunk a vezetékes kontra vezeték nélküli rendszer dilemmájával. Ha valaki a vezetékes okosotthon mellet dönt, ott a kábelezés kiépítése eltér a szokványostól. Azonban ha ennek a rendszernek a végső ára mégis a vártnál magasabbra rúg, vajon érdemes a vezetékes megoldáshoz ragaszkodni? Késő újragondolni a dolgokat? Kattints, cikkünkből megtudod a választ!  
tovább a teljes cikkhez

Ha ajtóstul rontanak a házba – Vision Security Shock and Vibration Sensor

Mi történik, ha a betörő nem bajlódik a zár kinyitásával, és nem a kilincset használva, hanem mondjuk az üveget kitörve jut be a lakásunkba? Ekkor a nyitásérzékelőink nem fognak jelezni, mert az ablak szárnya a helyén marad. Ilyenkor lesz szükségünk a Vision Security Shock and Vibration Sensor-ra, egy intelligens, elemmel működő ütés- és rezgésérzékelőre. Ja, dehogy! Előbb lesz szükségünk rá, hogy felkészüljünk az ilyen jellegű betörésekre!
tovább a teljes cikkhez

Kutyaugatást szirénával! – Everspring Voice Siren

Ismerd meg az Everspring Voice Siren nevű, alapvetően beltéri használatra szánt szirénáját, ami azonban egy kicsit több, mint egy hagyományos, „visítós” sziréna. Rendelkezik ugyanis hanglejátszási képességekkel is, valamint beépített hőmérséklet- és páratartalom-szenzorainak köszönhetően okosotthonunk központja a mért adatokat felhasználva akár fűtést vagy szellőzést is vezérelhet.
tovább a teljes cikkhez

Ne mindig a mobilodat nyomkodd! – Hank távvezérlő

Ha az okosotthon irányításáról beszélünk, sokan talán azt gondolják, hogy mobiltelefon, tablet nyomkodásáról van szó, esetleg egy falba épített kijelzőn keresztül kell utasítani a rendszer „agyát”, a vezérlőközpontot pl. lefekvéskor az összes égve felejtett lámpánk lekapcsolására. Pedig ez közel sem így van, hiszen számtalan gyártó kínál hordozható Z-Wave-es távvezérlőket, akár kulcstartóként, akár falra, hagyományos kapcsolónak tűnő kialakítással. A kínai Hank 4-gombos eseménysor vezérlője alapvetően asztalra, polcra helyezhető, de akár zsebben is kényelmesen elférő, 12 parancs kiadására képes modern és elegáns távirányító.
tovább a teljes cikkhez

Elegáns megoldás klímák vezérlésére az MCO Home-tól

Az MCO Home évek óta fejleszti a különböző Z-Wave protokollt használó vezeték nélküli eszközeit; reléket, dimereket, termosztátokat, légminőség-figyelőket, de még testre szabható hardvert is. Tavaly decemberben jelentették be, hogy egy új típusú splitklíma-vezérlőt dobnak piacra IR Thermostat IR2901-Z néven. Könnyed eleganciája és egyszerű installálása miatt otthonod éke lehet, miközben még több energiát spórol meg Neked. Mutatjuk hogyan!
tovább a teljes cikkhez

Z-Wave 500-ra váltott a Fibaro két reléjénél

Pár hónapja, a Home Center 3 piacra dobásával a Fibaro végre modernizálta nagyobbik központját, mostantól pedig a két legnépszerűbb vezérlőmodulját (reléjét) is Z-Wave 500-as chippel kínálja. Ezen cikkünkben bemutatjuk az új Smart Modul és Double Smart Modul termékeket, melyek már fel is kerültek kínálatunkba, partnereinknél megvásárolhatóak. Olvasd el a részleteket, és kiderül, hogy milyen előnyöket kínál ez a két modul az elődökhöz képest, illetve mi kell ahhoz, hogy maximálisan kihasználhassuk (megsúgjuk: legalább Z-Wave 500-as vezérlőközpont)!
tovább a teljes cikkhez

Küldj ideiglenes virtuális kulcsot ingatlanod bérlőinek e-mailben, SMS-ben!

Poly Control Danalock

A lakástulajdonosok kényelmét szolgálja a Poly Control legújabb fejlesztése a Danalock termékcsaládjához. A gyártó szerverén frissített program lehetővé teszi, hogy – pl. az Airbnb-n vagy a Booking.com oldalon – kiadott apartmanjainkra ideiglenes, de akár állandó PIN-kódot tudjunk beállítani. Így bármikor, bárhonnan kinyithatjuk az ingatlant, és még kulcsot sem szükséges adnunk a vendégeknek! Ha kiadnád lakásodat, elég e-mailt/SMS-t írnod a bérlődnek a PIN-kóddal, ami csakis arra az időszakra érvényes, amíg foglalása tart. Érdemes gondolni a takarító személyzetre is: ha a vendég már elment, küldj PIN-kódot a takarítóknak! ITT megtudhatod, hogyan használható ez a hasznos funkció!

Új Aeotec eszközök Z-Wave 700-zal

Az Aeotec weboldalán feltűnt több, Z-Wave 700-as chipre épülő, ez év végére várható újdonság is. Mielőtt megnéznénk ezeket az „első fecskéket”, ismerkedjünk meg a jelenleg elérhető legújabb vezeték nélküli kommunikációs protokollal, a Z-Wave 700-al, más néven Gen7-tel. Vajon milyen előnyöket kínál a korábbi generációkhoz képest? Tavaly már hírt adtunk a Gen7 bejelentéséről, most, hogy sorra érkeznek az erre épülő eszközök (Heatit, Heltun, Aeotec), itt az ideje, hogy alaposabban is bemutassuk!
tovább a teljes cikkhez

Listázott cikkek: 316 – 330. (összesen 452 db.)
.